2011. november 12., szombat

A holtak vonulása - Darren Shan

Még nem olvastam ettől az írótól, de már bánom, hogy nem vettem előbb a kezembe. A történet nagyon megfogott, és már most tudom, hogy amint a listámmal végeztem, akkor a sorozat következő kötetével fogom folytatni.

A történetet talán a főhős szavaival írhatom le legegyszerűbben:
"Igazából egyszerű sztori - hol volt, hol nem volt, volt egy fiú, aki a Városba jött, találkozott egy szörnyeteggel, megölte és maga is szörnyeteg lett. "

A főhősünk egy feltörekvő ifjú (Capac Raimi), aki tervekkel és álmokkal teli érkezik a Városba nagybátyjához. Végigkövethetjük, hogy hogyan tanul bele a gengszterségbe, hogyan törekszik felfelé a ranglétrán. Nemsokára már a Város teljhatalmú urának a Kardinálisnak dolgozik. Ahogy telnek a hetek és hónapok Capac észreveszi, hogy nem emlékszik semmire a Városba érkezése előttről. Elkezd tehát kutakodni egy csinos nő, Ama, segítségével. Miközben emberek tűnnek el nyom nélkül, és senki sem emlékszik rájuk. Mindemellett időnként rejtélyes zöld köd ereszkedik a Városra, amelyből vak papok bukkanak fel.A szokatlan szerzetesek valamilyen idegen és ősi nyelven beszélnek, amit csak Capac ért a városiak közül.

A történet végére minden sötét titokra fény derül. Miért hagyta életben a Kardinális, és miért egyengeti az útját? Miért nem emlékeznek a múltjukra? Miért tűnnek el emberek és miért nem emlékeznek rájuk a többiek? Mitől jelenik meg a furcsa zöld köd? És mit is csinálnak a vak papok a városban?
A könyv elolvasásával erre mind választ kaphatunk. ;)

Ajánlom azoknak, akik szeretik a hátborzongató, véres, és titokzatos sztorikat olvasgatni. :)

Őszintén nem lepődnék meg, ha nemsokára már filmben is megnézhetnénk. Én biztosan az elsők között venném meg a jegyet rá. :)

8 megjegyzés:

  1. Fú, tetszett a bejegyzésed és örülök, hogy tetszett a könyv :D Ezek után már várom, hogy elolvashassam :)

    VálaszTörlés
  2. Majd holnap visszaadom neked, hogy ott kísérthessen a polcon . ;) XD

    VálaszTörlés
  3. Vicces, hogy egy zöld hátterű blogon az első napló pont egy zöld ködről szól. :DD Mondjuk nem vagyok egy horrorkedvelő típus, úgyhogy nem hinném, hogy ez az én könyvem, de sebaj, biztos lesz olyan is a listádon, ami nekem való. :D (Kivéve ha csak horrort és/vagy vámpírkönyvet tettél rá, mert akkor nem. XD)

    VálaszTörlés
  4. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  5. Én viszont teljesen horrorkedvelő típus vagyok... A történet épp elég érdekesnek tűnik, egyértelműen Darren Shanos hangulatú :)
    Eddig csak a vámpíros könyvsorozatát olvastam el, de lehet, hogy ennek is utánanézek :)

    VálaszTörlés
  6. Sziasztok:)
    Én már a 2. kötetet is elolvastam és hétfőn jelenik meg a 3. befejező rész. Már tűkön ülök, hogy olvashassam végre! 2-3 nap alatt kivégzem pedig 500 oldal környékén van... :D
    Imádom:)
    Örülök, hogy neked is tetszett:)
    Cho-CoLatte

    VálaszTörlés
  7. Én is nagyon imádtam ezt a könyvet, meg úgy az összes sorozatát, de tökre meglepő, ahogy lezárja. Mit tud írni még 2 kötetben? Ez azóta piszkálja az agyam mióta befejeztem. Most olvasom a 2. könyvet és várom a tipikus Darren Shanos csavart :)

    De azért ez a horror cucc elég nagy PR fogás szerintem, mert nincs is benne olyan, ami miatt horror kategóriába sorolnám. Vagy ha mégis egy bizonyos jelenet miatt, nem borzongató horror lenne. x"D

    VálaszTörlés
  8. Azt hiszem ezek után nekem is el kell olvasnom. :D

    VálaszTörlés