Baráth Katalin - A fekete zongora

Ezzel a könyvvel egész hamar végeztem, ami még engem is meglepett. Sajnos ezt a könyvet sem sorolnám a letehetetlen darabok közé, de azért nem hagytam volna ki.

Lássuk a tartalmat...
Az 1900-as évek elején az álmos Ókanizsán Dávid Veronika, az emancipált eladókisasszony saját romantikus regényét írja munkahelyén, a könyvesboltban, amikor a lábai elé zuhan a városka bolondja, Vili egy késsel a hátában. Zsebében egy kitépett könyvlap, rajta egy Ady-vers: A fekete zongora. A békés kisváros élete természetesen fenekestül felfordul, és a szerb rendőrkapitányból és a városi orvosból álló tapasztalatlan nyomozócsapatba bekönyörgi magát Veronika is, aki persze mindig mindent jobban és hamarabb tud, mint a hivatalos közegek. Az ügybe belekeveredik a plébános, a pincérlány, a kőművesmester, a rabbi, a kéjnő, az apáca és a zsidó kereskedő, sőt Veron még Szegedre is elutazik, ahol magát Ady Endrét hallgatja meg egy felolvasóesten, közben pedig a hullák egyre csak szaporodnak. Baráth Katalin remekbeszabott regénye kiváló érzékkel jeleníti meg a boldog békeidőket; stílusa és humora miatt Bohumil Hrabal olvasói fogják szeretni, eltökélt nyomozója, Dávid Veron miatt pedig Agatha Christie rajongói fogják nagy élvezettel forgatni a regényt, amely kibővített, végleges változatban és két novella kíséretében kerül végre a széles olvasóközönség elé.
 
Nekem a békés kisváros leírása tetszett a legjobban. Pont ezt várnám egy 16 ezer fős kisvárostól. (Sőt elsőkézből biztosíthatok mindenkit, hogy a kisvárosok még jelenleg is hasonlóan működnek, hiába telt el azóta 110 év. Gondolok itt a pletykákra, és egyéb finomságokra...) A városka valóban felbolydul a gyilkosságoktól, hiszen az álmos kis településen már régóta nem történt ilyen horderejű bűntett. 

Édesanyámnak hála, Agatha Christie-n nőttem, de azon kívül, hogy egy női főszereplő kezd kéretlenül nyomozni, nem sok hasonlóságot véltem felfedezni. Ezenfelül a romantikus Veronikát végig félrevezetik, így ő is szerencsésen megtéveszti a nyomozócsapat többi tagját. Veron egyébként okos, viszont imádja modern költőket, és a romantikus regényeket, így nem nehéz megvezetni, az ilyen elemekkel. 

Nem tetszett még az, hogy vannak szálak amikre fény derül ugyan, de az írónő nem folytatja tovább, számomra csak lóg a levegőben. Később előkerül még pár sor erejéig, amiből érzem hogy valamit sejtetni szeretne az író, de nem igazán értem, hogy mit. (Persze lehet, hogy csak nekem nehéz a felfogásom... Nem tudom...) 

Összességében "egyszer olvasós" könyv számomra. Kipipálhatom, hogy ez is megvolt. :)